2010. október 24., vasárnap

Hétvégi makramé karkötő termés

A mai nap igazán termékeny volt.
Kivégeztem egy gombolyag fonalat. Na jó, a fonal szó túlzás rá, egy gombolyag kenderszál volt, már nem is tudom, makremézsinór fedőnéven futott-e.

Lila gyöngyös makramé karkötők
Sajnos, ma is panaszkodnom kell a zsineg egyenetlenségére.
Azt nem értem, hogy a külső részen, amit lát az ember, hogy-hogy olyan szépnek tűnik, amikor meg dolgozom vele, mintha hullámozna, vagyis hol vastagabb, hol vékonyabb.
Olyan nagy a különbség, hogy volt egy eset, amikor az a gyöngy, ami máskor simán átfér 2 szálon, nem akart felnyomulni az egy szálra. Kerestem olyan gyöngyöt, amin nagyobb lyuk van.
Lám, milyen szerencse, hogy a gyöngyök között is igen nagy különbségek vannak. 

A mai tapasztalataim a következők:
  • Fonalegyenletesség nézéssel  kell kezdeni minden munkát. Letekerni annyit, amennyi kell, jól átvizsgálni. Ha sikerül azonos vastagságú szép nagy részt lelnünk, a hosszabb szálat abból szabjuk le. Ha közben ki kell vágni egy-egy darabot, mert mondjuk a szál végétől 40 cm-re van egy szép, fejlett bog, gyártási hiba, akkor az a rész jó lesz a rövidebb szálnak, amit úgy se látni. Sőt, ha pont vastagabb részt kapunk ki, az vezetőszálnak direkt jó, testesebb lesz a munkadarab.
  • A gyöngyöket is alaposan nézzük meg felhasználás előtt. A fából készült gyöngyök között nagy különbségek lehetnek. Nem a külső méretben, hanem a belső átmérőt nézve. Gyakran nincs rendesen átlukasztva, vagy benne vannak a gyártásból szöszök, maradványok. Ezeket még a csomózás előtt célszerű kiszedni, esetleg a lukon megfelelő méretű horgolótűt keresztülnyomni, így a gyöngy belsejéből eltávolítjuk a fűrészport is.
Amikor ezzel a hálátlan munkával is végzünk, már élhetünk is a makramécsomózásnak.

A mai karkötők egyforma stílusúak, laposcsomó oszlop, közte néhány szem festett vagy natúr fából készült gyöngy.
Mind remekül alkalmas fémallergiások számára is, hiszen nincs fémalkatrészük.

Ezen kívül, mivel egy gombolyagból készültek, kombinálhatók is egymással, kipróbáltam. 3 makramé karkötő együtt, - mivel ugyanabban a stílusban készültek -  remekül mutatott.
Lila és natúr gyöngyös makramé karkötők

4 megjegyzés:

  1. Eddig drágállottam a viaszolt szálat, mert a Hobby-boltban (vidéken) minimum 25Ft/m áron adják, és elég sok kell mondjuk egy nyaklánc+karkötő elkészítéséhez, főleg, ha nincs benne sok gyöngy. De rákerestem a neten és több helyen is van olcsóbban, tudtam venni 90Ft-ért 10m-t, mindjárt más.
    A viaszolt szál nagyon egyenletes és szépen lehet vele csomózni.
    Várom a fotókat a karkötőkről. 8)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép a munkád! 8) Csak így tovább. 8)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Én is készítettem már kenderszálból ilyen ékszert, és én azt tapasztaltam, hogy csomózás közben eltekeredett az egész. Sima laposcsomókat készítettem. A csomók egyenletesek, viszont akárhogy próbáltam csavarodott az egész szál. Ez mitől lehet? :) Előre is köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Csak azt tudom elképzelni, hogy nem egyforma erősséggel húzod meg a szálat a karkötő két oldalán. Én még nem tapasztaltam ilyen mértékű eltekeredést.

      Törlés