2010. május 11., kedd

A makramé karkötők új generációja bemutatkozik

Az eddigi karkötőknél főleg a makramécsomók díszítettek, ennél az új karkötőnél viszont a fagyöngynek van nagyobb szerepe. Ez a karkötő már hasonlít egy gyöngyből készült karkötőre.

Elkészítése nagyon gyors és egyszerű, hiszen sokkal kevesebb csomóból áll, mint az eddigiek. Természetesen gyöngyből sokkal többet használtam, mint a többi karkötőnél. Érdekesség még, hogy nem négy szálból áll, hanem csak háromból, így könnyen fel lehetett fűzni a középső szálra a gyöngyöt.

Egy jó tanács: vigyázzunk, mert a festett fagyöngyök foghatnak. Én is így jártam, a szál vége már elszíneződött kissé, mire elkészült a karkötő. Sajnos ezt előre nem lehetett tudni, az utolsó mintaegységnél kezdett látszani. Azt tanácsolom, a gyöngy színéhez hasonló színű szállal dolgozzunk, akkor nem lesz feltűnő az esetleges elszíneződés.
Ha csak néhány gyöngyöt használtam volna, ez az elszíneződés nem következett volna be.
Látható, hogy kevés munkával, egy marék fagyöngyből és 1-2 méter szálból mutatós makramé karkötőt tudunk készíteni.

1 megjegyzés: